Divat ábrázolása, az ábrázolás divatja | Divatfotózás № IV

Divat ábrázolása, divat modell fotózás | Modell album és divatalbumok

Divat ábrázolása, az ábrázolás divatja | Budapesti fotóstúdióban. A divattermék önmagában még nem elég, hiszen ahhoz, hogy eladhatóvá váljék, kívánatossá kell tenni, ízlésesen kell tálalni a fogyasztók elé. És itt jutunk mi fotósok szerephez, mint a divatipar feltálaló szakácsai. A katalógusfotóhoz hasonlatos lookbook fotózás olyan válogatást tartalmaz az aktuális kollekció darabjaiból, amit a designerek referenciaként mutatnak fel leendő ügyfeleik részére.
A fotónak itt már nélkülözhetetlen szerepe van, kulináris analógiámnál maradva, olyan ez, mint az elkészült ételt szépen tálalva elérni azt, hogy a célközönségnek összefusson a nyál a szájában.

divat ábrázolása modellfotózás 1

Divat ábrázolása, az ábrázolás divatja | CCG Fotóstúdió. Az emberi arc ábrázolása – portréfotózás. Ismerni és alkalmazni az alapelveket éppoly fontos, mint időnként eltérni tőlük. Az emberi arc ábrázolása nem egyszerű feladat. Az emberfotózás, ezen belül is a portrézás a legnépszerűbb fotótéma, amely nagy kihívás elé teszi az alkotót. Egy ember ábrázolása sokféleképpen történhet, a tömeg fotózásától egyetlen emberről készített művön keresztül leszűkítve egészen az emberi arcig.
Ritkán fordul elő, hogy egy portré állásfoglalás nélkül, egyszerűen csak megörökíti egy ember arcát. Általában azért készül, hogy megismerjük az ábrázolt személy reakcióját, vagy egyszerűen csak mondani akar az illetőről valamit. Ezért aztán meg kell találnunk a helyes arányt a valósághű ábrázolás és a szubjektív kifejezésmód között. Ahhoz, hogy az estleges vonakodó alanyból a legjobb képet hozhassuk ki, nagyon gyakran nem is fényképésznek, inkább pszichológusnak kell lennünk.
Nehéz elképzelni, hogyan fejlődött volna a modern divat és reklámszakma a fényképészet nélkül. Semmilyen más médium nem képes a látvány ilyen kristálytiszta ábrázolására miközben a néző felé valami egészen másfajta információt közvetít.

Divat ábrázolása | Divatfotózás és Modelles munkák: [1] [2] [3]

Everling Csaba | fotográfus
+36 30/952 69 47

4 comments

  1. Blendemanus

    Divatfotózás | A divat ábrázolása

    Őszinte leszek! Én nemigen értek a divathoz. Nem ismerem az aktuális trendeket, a legkifinomultabb anyagok matériáját, vagy éppen a stílusirányzatokra jellemző formákat, színeket, kiegészítőket. De mint fotós, aki képkockákban látja maga körül a világot, nyilvánvalóan tudom, mi az ami hatni tud egy képen, mi az ami felrázza a képzelőerőt és beszippantja a szemlélőt egy idealizált világba.

    Klasszikus értelemben ugyan nem értek a divathoz, de azt nagyon is tudom, hogy épülnek egymásra egy divatfotót felépítő rétegek a style, a smink, a frizura, a mozdulatok, a mimika, a kommunikáció, a fények és a megfelelő pillanatban befagyasztott pillanat által. Ez egy szimbiotikus kapcsolat, ami a résztvevők maximális egymásra hangolódását, kölcsönhatását igényli, hogy a divat a képen életre keljen.

    2012. november 6. kedd at 13:03

  2. Corrine P. David

    Klasszikus értelemben ugyan nem értek a divathoz, de azt nagyon is tudom, hogy épülnek egymásra egy divatfotót felépítő rétegek a style, a smink, a frizura, a mozdulatok, a mimika, a kommunikáció, a fények és a megfelelő pillanatban befagyasztott pillanat által. Ez egy szimbiotikus kapcsolat, ami a résztvevők maximális egymásra hangolódását, kölcsönhatását igényli, hogy a divat a képen életre keljen.

    2013. április 28. vasárnap at 00:27

  3. Blendemanus

    Divatfotózás | A fotózás előtt egy személyes találkozóra is sor kerül?

    Igen, mindenképp szükséges, hogy a modellel személyesen is találkozzunk, hiszen ilyen megbeszélések alkalmával tudjuk megtervezni a portfólió fotózás részleteit. Ilyenkor egyeztetjük, hogy mihez készül a portfólió, átbeszéljük a beállításokat, kiválasztjuk a ruhákat, a háttereket, egyeztetjük a helyszínt, és nem utolsó sorban egy összhangot próbálunk kialakítani, hogy a fotózás minél gördülékenyebben menjen.
    Ha esetleg már volt portfólió fotózáson a modell, átbeszéljük, hogy mi volt az előnye és hátránya.

    2013. december 11. szerda at 19:30

  4. Blendemanus

    Divatfotózás | Mi az amivel a modell segíteni tudja a munkánkat?

    Az a legnagyobb segítség, ha nyugodtan és lelkileg, testileg felkészülten érkezik a fotózásra. Annak pedig külön örülök, ha előre készül olyan beállásokkal, amik előnyösek számára. Persze ez nem minden modell esetében alakul így, hiszen egy pályakezdő modell még nem tudja pontosan, mik azok a pózok, amik illenek hozzá. Ilyen esetekben minden segítséget megadok és instruáljuk fotózás közben.

    2013. december 11. szerda at 19:31

Leave a comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>